Carcassonne, France

Mostanság egészen fárasztó napjaim voltak, az eddigi rekord a reggel 4-kor kelek és este fél 8-ra érek haza, 4 járat, Írország oda-vissza és Szicília ugyanígy..
A mai nap sem volt sokkal külömb, Bréma és Carcassonne. Ám míg Szicília messzebb van, így van idő kicsit unatkozni, üldögélni a gépen, Franciaország déli része is csak 1,5 órás járat, végig talpon, mert tele van posh angol családokkal akik épp leugranak a nyaralójukba. Isznak előre a medve bőrére, egy kis chardonnay vagy gin tonic.. Halálosan megsértődnek ha arrébb kell rakniuk a nem megendegett 2 kézipoggyászuk egyikét.. illetve beszólnak, ha a cappucino-por úgy robban ki a tartójából, mint ahogy minden egyes alkalommal a nyomásváltozás miatt. Míg minden normális utas csak legyint és mosolyog, hiszen ugyan már, csak tejpor ami beterítette őt, a posh angolok melegebb éghajlatra küldenek.

Eddig azt gondoltam, a reptéri biztonsági rendszer az elég tuti dolog, mert sokszor sokkal szigorúbbak szoktak lenni például az átvilágításon mint amire valójában szükség volna. Ma azonban egy cseles utas tegnapi jeggyel szállt fel, miután elvileg a biztonságiak és a földi személyzet is leellenőrizte a jegyét (és az útlevelét, ami jelen esetben lényegtelen, de elgondolható, mennyire lelkiismeretesen nézik a személyazonosságokat is). A kis hamis váltig állította, hogy ő márpedig megvette mindkét napra a jegyet, csak nem nyomtatta ki mára csak tegnapra. A reptéri dolgozók aztán kiderítették, hogy nincs rajta a mai utaslistán, és elnézően veregették meg a vállam, hogy ne higgyek el mindent.

Már csak a holnapi négy járatot kell túlélni Genovába és Írországba, aztán kitör a 2 szabadnap. Most azonban este 7.50-kor teljesen kimerülten bedőlök az ágyba és kíváncsi vagyok, vajon a holnapi hasonlóan életteli állapotomban megvalósul-e egy is a betervezett programok közül: első ízben látogatnánk meg a falusi mozit hogy megnézzük a HP-t, és fantasztikus sörfesztivál van egy kocsmában mindenféle vidéki sörökkel, és ez azért is kivételes alkalom, mert amúgy Bishop's Stortfordban sosem történik semmi.
A szabadnapokon aztán be van tervezve az is, hogy elcsórom a főbérlő bicaját egy körre a kerti sufniból, amit nemrég fedeztem fel a sok kapa között! :)

Bulgária, Milánó

Az utóbbi napok sem maradtak kiemelkedő események nélkül.. vagy a kollegák, vagy az utasok mindig művelnek valami extrát..
A bolgár járat hosszúnak (3 óra) és igen unalmasnak ígérkezett, az utasok nagy száma ellenére nem gondoltuk, hogy sokat fognak enni-inni-vásárolni. Már a menüt visszautasították sokan amikor osztogattam, bár egy ideig átvertek amikor bólogattak a bolgárok bőszen, aztán mégis hiába nyújtogattam feléjük. Csak úgy 15 sor után jöttem rá, hogy náluk fordítva van a fejrázás..
Lényeg a lényeg, hogy a kollegákkal temérdek időnk volt kávézni, szendvicset sütögetni a hátsó konyhában. Már épp elmerültünk volna a Hello magazin vagy valamely más szennylap csodálatos paparazzi képeinek nézegetése közben, amikor megcsapta az orromat egy kis cigifüst. Hopp felpattantunk és háttal láttunk egy fazont visszamenni a helyére. A ketteske kiadta a parancsot, hogy csekkoljuk a vécét, keressük a csikket hátha még ég, közben ő az utast ment kiosztani, tudniillik a dohányzás tilos a repülőn, de nem csak kényelmi okokból mint egy nemdohányzó étterem...
Tolmács is kellett mert az illető egy kukkot sem beszélt angolul, épp csak kirándulni mentek a haverokkal. Nagy nehezen kiderült, hogy csak félig szívta el a cigit, a csikk nála volt, be is gyűjtöttük mint terhelő bizonyíték és a szabályoknak megfelelően kellett hívni a rendőrséget amikor megérkeztünk. Szegény csóka, szerintem elég lett volna neki egy kis fenyítés is a részünkről, a rendőrnek már mást se mondott mint hogy Sorry, sorry! amit szépen betanítottak neki a haverok angolul. A sztori végét nem tudom, de valószínű elengedték, max a Ryanair nem látja szívesen más járatain.

A másnapi milánói út azért indult nyugisnak, mert csak 124 utast vártunk a 190 fős gépre, szóval no para a sok csomag vagy a helyüket nem találó olaszok miatt. A nap mégis azért lett szórakoztató, mert igen jó arcokkal repültem, 3 sráccal, ami már alapból jó szokott lenni :) Abból az egyik magyar, külön jó, minden kis megjegyzést magyarul toltunk egymásnak, kivéve persze ha nagyon egyértelműen ott voltak a többiek is, egy lengyel és egy angol srác. Milánóban a kis 2-es angol gyerek odahívott a hátsó lépcsőhöz, hogy megmutasson egy kis sérülést a hátsó felső farok burkolatán. Kikérte a véleményem, hogy vajon ez jelentenivaló-e, hát mondom biztos ami biztos, nézessük már meg a kapitánnyal is, mert a tanfolyamon láttunk egy videót, amikor kis repedés volt egy gép ajtaja mellett a csavaroknál és a hideg és nyomás hatására kitágult és a levegőben lerepült a fél gép teteje..
A kapitány azt üzente, hogy már látta reggel is és semmi gáz, odajön az 1-es is, legyint, aszongya majd kiküldünk 2 utast, hogy tartsák a farkat ha nagy lesz a baj.. A későbbiekben sem ment ez másképp, annyit röhögtünk ma mint én egész hónapban együtt véve összehasonlítva más keserű kollégákkal. A lengyel 1-es nem csak minket nevettetett meg, de szerintem az utasokat is, már akik tudtak angolul, mert egy épkézláb mondatot nem mondott az üdvözlőszövegben (ami elvileg egy betanult bekezdés), csak rakta a szavakat egymás után. Az ajándékárusítás után hátrajött, hogy közölje, bocs srácok, de nagyon mínuszba leszünk, mert véletlen 2 vonatjegy helyett 2 parfümöt ütött a gépbe..hihihi (ja azt nem is említettem, hogy folyton kuncogott). Ezt persze a jutalékunkból fogják levonni, de a mai napért megérte! :)

Linz, Oslo, Valencia

Megkezdődött az esti műszakos hetem, a lehető legrosszabb Nr 1-nal, a hírhedt Shawna-val. Ráadásul négy járatot kellett végigszenvedni vele, bár szerencsére nem én ültem mellette 4-esként, mert hosszabb ideje vagyok itt, mint egy másik ír lány. Hogy ne a rossz pletykák alapján ítéljek, gondoltam pozitívan állok a dologhoz, azazhoz az 1-es Shawnához, hátha mégse olyan sárkány ez a csajszi. Merthogy egy köbö velem egyidős, egész csinos angol lányról van szó, de sajnos valóban fejébe szállt a főnökösködés. Legtöbbször ránk se nézett, de minden részletre kimenően megvoltak az utasításai, milyen szavakkal forduljunk az utasokhoz, melyik sorokban álljunk meg felsorolni az étlap összes kosztját, hogyan szedjük a szemetet stb.. és mindent a két szemével felügyelt mint egy valódi diktátor.  Igazából kisebbségi komplexusa lehet neki, azért próbálja a pozíciójából adódóan megkapni a tiszteletet. Időnként mintha kétségbeesést láttam volna a szemében, aztán gyorsan elfedte egy-egy jól célzott "Nem megmondtam hogy hogy csináld?!" felkiáltással. Egész nap egy mosoly nem volt rajta, a nap végén mivel hogy szidni nem szidhatott minket, mert jó volt az eladás, ezt végül kényszeredetten elismerte, de azért szúrósan megjegyezte, hogy kaparóssorsjegyet egyet se adtunk el.. Mea culpa.. vagyis a mienk. Node mit várjunk egy osztrák és egy dán járaton? Ők nem hisznek a mesében, hogy bárki is nyerhet :) Mindent egybevetve nehézkesen telt a nap, pláne, hogy a másik két lánynak nagyon kedvét szegte ez a Shawna, a 4-es kislány majdnem sírt amikor hazafele mentünk. Hiába mondtam nekik, hogy nehogy már hagyják, hogy elvegye a jókedvünket, pedig itt vagyunk hárman, hogy összefogjunk és jófejek legyünk legalább egymással..
Mindenesetre elég kicsi az esélye, hogy sokat repülök Shawnával, mert nekem ez volt az első éjjeles munkanapom, neki meg az ötödik :)

A második nap nagyon kellemes volt, elég későre mentem, úgyhogy majdnem olyan volt, mint egy szabadnap. Bevásárlás, műkörmös. Muszáj zselés körmöket növesztenem, mert alapból nem bírják a kiképzést, bőrönd- és büfékocsipakolást a sima körmök. Ami a legjobb a dologban, hogy rengeteg időt lehet spórolni ha nem kell naponta rózsaszínre vagy vörösre lakkozgatni és figyelni nehogy lepattogjon de ígyis úgyis minden nap végén minden köröm olyan mint a világháború. A műköröm-ipar a kínaiak kezében van a városban, de ez kevésbé sajnálatos, mert igen gyorsan dolgoznak, az árak mondjuk borsosak, de kihasználják, hogy monopolhelyzetben vannak és elég sokan szorulnak rájuk. Az én körmöm egy kis kínai PASI csinálta és annyira jó kézügyessége volt, hogy csak néztem, mint a villám, 40 perc alatt hatszor megreszelte, fölragasztotta, felkente a zselét és még két átlátszót. Otthon még nem voltam műkörmösnél, de azt gondolnám, 7500 Ft-ért elszöszmötölnének vagy 3 órát is..
A repülés kellemetes volt, jófej mosolygós kollégák, szép norvég utasok. Tényleg olyan szépek, látszik, hogy jómódban és friss levegőn meg halon élnek. Szép hely ez az Oslo is fölülről, egyszer csak meg kéne nézni közelebbről..

A harmadik nap pedig még láblógatósabb volt alapjában véve, bár a spanyolokkal is azért vannak gondok csomag-téren, csak nem akarnak olyan egyszerűen beférni, és csak állnak az ülések között és várják a megváltót, ti. hogy vki elpakoljon helyetük. Aztán Valencia olyan szép volt és fülledt meleg, már a reptér, épp naplemente este fél 9-kor.. nem bántam volna olyan nagyon ha vmi apró baja lesz a repcsinek és ott maradunk egy éjszakára, vagyis inkább ha sztrájk van a spanyoloknál, mert ha a repcsi romlik el, azt ott kevésbé tudják megszerelni, mert Valencia úgy tudom nem bázis, így nincsenek ryanaires szerelők. Meg gondolom nem olyan egyszerű sokáig ott parkírozni, még a végén túl sokat kéne fizetnie a Ryanairnek. De sok helyen nemhogy rendesen fizetnének, még ők akarják, hogy a repülőtér pengessen nekik amiért odaviszik a sok turistát. Hát így nem tudtak megegyezni Feriheggyel (vagy akárhogy is hívják most már), és valószínű novembertől Pozsonyba se megy a Ryanair.. oh yeah, jó drága lesz hazamenni pl Wizzairrel.
Hazafele a kedvenc lengyel buszsofőröm hozott, elvinne a házig is, ha nem zsákutcába laknánk :) Jó arc, de persze elégedetlen és honvágya van, mint sok más embernek itt Angliában. Pedig jobban keres mint mi, sőt az a vicces hogy még a repülőgép-takarítók is jobban keresnek mint mi jelenleg :) Node végülis én nem vagyok az a panaszkodó típus, megélni elég, aztán majd csak lesz vmi jobb lehetőség..

Crewbag vadászat

Végre elérkezett a várva várt 2 nap off, ámbár mind tudjuk, hogy ezek a piciny boldogságos órák észrevétlenül tovatűnnek.. 5 nap koránkelés után este hamar ágybadőlök, és minden további nélkül képes vagyok 13 órát szundítani. Kedvenc munkáltatóm azonban álmomban sem hagy nyugodni mostanában, éjjel is folyton a büfékocsit pakolom, csak a helyszín változik időnként, a repülő távolabbi kontinensekre vagy épp a Balatonra száll :) Az első szabadnap másra nem marad erőm, mint egy House részre, no meg azért megsütögetem a szokásos pénteki halamat.
Másnap elhatározom, hogy valami hasznosat mégis véghezviszek. Reggeli joggingolásra is ráveszem magam, aztán Zsoltival és Mariannal (ő is pozsonyi kurzustárs volt) úgy tervezzük, elkocsikázunk Braintreebe új munkásbőröndöt azaz crewvaget venni. Pár hete tervezek már új húzós táskát beszerezni, mert amit az egyenruhával kaptunk annak a kerekei széthasadtak és a két gumiabroncs közé minden 100 méteren beszorul 1 kavics amitől aztán nem tud forogni a kerék.. Szóval néhány hete ráálltam a crewbag-keresésre, ezáltal a látásom is kiéleződött a reptér millióféle bőröndjére. A minap le is szólítottam egy fazont aki épp a gépére tartott hogy ugyan árulja már el, hol vette ezt a tuti kis táskáját mert elég jól néz ki. No és ő ajánlotta a braintree-i outlet falut, ami olyasmi, mint Parndorf. A kocsis terveinkenek viszont reggel lőttek, mert Zsoltit behívták ügyeletről. Pedig már épp szakállat akart növeszteni, mert ez volt a 2. ügyeletes napja, aztán 3 off következik. Ámde így meg kell borotválkozni, ez az egyik legfontosabb szabály a fiúknál.
Mariannal mindenesetre elbuszozunk Braintreebe, és valóban jó árak vannak az outlet boltokban, de a tökéletes crewbag (made in Svájc..) még így is sokba kerül. Lehet, hogy nekem magasak az elvárásaim? Nagy is legyen (de nem lépheti túl a kabintáska méretet), kemény is, görkorcsolyakereke legyen, hogy lehessen cserélni, és persze fekete és olyan formájú, mint amilyet a pilóták és a légiutaskísérők húznak maguk után. Ha már egyszer a repülőipar szolgáltatóoldalán állok, akkor ne legyen már ugyanolyan formájú táskám, mint az utasoknak nemdebár? :)
Mivel ma este éppen az éjjeli műszakra készülök ami holnaptól lép életbe, nem fekszem le korán, inkább megvárom Zsoltit, addig is elmesélem, hogyan is lakunk mi kedves kis angliai otthonunkban (bocsi hogyha már valaki hallotta).
Négyen magyarok egészen jóba lettünk Pozsonyban, illetve hatan is, csak 6 ember nagyon nehezen találna együtt szállást, 4 is alig, de szerencsénk volt, így Szandra, Zsolti, Laci és én összeköltöztünk Bishop's Stortford kertvárosában. Alapvetően nagyon jól megvagyunk, kisebb nézeteltérések vannak csak, amikor mondjuk túl sokat vagyunk együtt és zavarjuk egymás auráját, de leginkább ha elölhagyjuk a crewbagünket hogy mások átessenek rajta, vagy telepakoljuk az összes lehetséges asztalfelületet a gépen guberált magazinokkal.. A ház csodásan néz ki belölről, tényleg igényesen van kifestve, berendezve, mert a házinéniék maguk laktak itt, most pedig beköltöztek a garázsból átalakított lakrészbe. Az egyik legjobb, hogy kert is van, és végre ezen a héten grillsütőt is beszereztünk, így megkezdődtek a grillpartik, persze leginkább csak magunk közt, mert mi így szeretünk lazulni. Nem szoktunk amolyan kocsma meg egyéb züllött helyekre eljárni :) A ház talán egyetlen hátránya, hogy papírfalak vannak, így főleg Szandra érzékel minden apró és nagy neszt és aromát az alatta lévő konyhából és a mellette levő fürdőből. Ha fürdünk, mint vízesés a füle mellett, a reggeli rántottánktól tojásosat álmodik.. :)
Közben Zsolti hazaért, és a nagy hír, hogy eltűnt a NEW felirat a nevünk mellől a névsorban, így már lehetünk 2-es számú légiutaskísérők. Hűű, az elég jó pozíció, nem kell csomagokat pakolni, csak karikázgatni az utasok jegyét..

Olaszok..neee

A mai nap az egyik legemlékezetesebb lesz az eddig tapasztaltak sorában. Rákészültem egy kellemes délelőtti oda-vissza Pisa-ra, fél 6-kor kezdünk, fél délre már itthon is vagyunk, mindenki boldog. 3-as légiutaskísérő lettem ma, így a gép közepén segédkeztem beszálláskor, olasz járatokon ez meglehetősen nehézkes dolog, mert sok nagy csomaggal jönnek, szerencsétlenkednek hogy hova is üljenek, hova is rakják az óriásbőröndöket :) Miután végre valahára mindenki leül, nagyot fújunk, hogy már csak egy visszaút van hátra.. Aztán Pisában kiderül, hogy madarak mentek az egyik pisai gépnek, így nekünk kell vinnünk pár száz utast Lameziába és vissza, mielőtt visszaindulunk... Oh no!! Az még 2x másfél óra plusz a beszállás ami a fent említettek szerint hosszadalmas és fáradságos a 100%-osan olasz járaton! És mivelhogy kellemes délelőtti elfoglaltságra számítottunk, négyőnk közül senki sem készült egész napi élelemmel, én odaadtam az egyik szendvicsem a lakótársamnak reggel mert neki nem volt, így már csak 1 szenya és 2 müzli maradt mára.. Valóban hosszadalmas a lameziai járatokra való beszállítás, de legalább az olaszok nem vesznek semmit és gyorsan végzünk a büfékocsival.. Egyedül kaparóssorsjegyet vesznek, azt nagyon komálják.. A főnök légiutaskísérő közben elégedetlenkedik, hogy nem voltunk elég határozottak az utasokkal, nem utasítottuk őket rögtön, hogy a bőröndjüket hagyják elöl a gépen, mert úgyse fog beférni, így le kell vinnünk a poggyásztérbe. Hát márpedig mi aztán határozottak voltunk, de csak az ésszerűség határain belül, pl amíg van hely a kalaptartóban minek vitessük le a bőröndöket a poggyásztérbe? De ezt a number 1 nem érti, riportolni akar minket juniorokat. Később odamegyek hozzá megbeszélni a kérdést és valójában csak nagyon fáradt és éhes és ezért van lent az ingerküszöbje. Nade hát ez akkor se mentség. Szerintem egy légiutaskísérő legyen türelmes a végtelenségig. A kolegákkal is.
Az utolsó járatra az eredetileg 4 órával korábban felszálló gépre várjuk az utasokat. Az olaszok egész türelmes népek, egyrészt senki nem ment haza az utasok közül, másrészt nem frusztráltak különösebben a késés miatt, ugyanúgy teszetoszák a helyfoglalást és pakolást illetően.
Végül 11.30 helyett 17.45-kor landolunk London Stansteden. Ha holnap dolgoznék, biztos törölnének a beosztásból mert nem lenne meg a 12 pihenőórám reggel 5 előtt.. De így semmi vész, megyek haza, hátha valaki főzött valamit, bár ha jól emlékszem minden lakótársam dolgozik. Szerencsére nem jól emlékszem és Zsolti élete eddigi legjobb (mellesleg első) lazagne-jét csinálja, és külön megkér, hogy emlékezzem meg róla a blogomban :) Tényleg parádés lett na. És egy kis gintonic méltó befejezése a napi kalandoknak. Honaptól a megérdemelt 2 nap off.......

A harmadik hónap..

Kedves Olvasó!
Azt hallottam az az általánosan elfogadott nézet, hogy a stewardesek élete biztosan izgalmas, csomó utazgatás, rengeteg hálás ember, no meg nem mellékesen luxushotelek, csini ruha, kalap..
A magam esetét is izgalmasnak mondanám, csak a habot venném le a történetről :) Amint kimondjuk ugyanis a varázsszót hogy Ryanair, le kell mondanunk a stewikat megillető kiváltságokról, de ne keseredjünk el, a jelen kor kizsákmányoló kapitalista cégpolitikája mellett is meg fogom világítani a szakma szépségeit!
A mai napot például emlékezetes repülésnek eddigi röpke pályafutásom során. Az egyik szintén kezdő spanyol kolega reggel olyan kétségbeesett képet vágott amikor meglátott, hogy már lehetett érezni, hogy nem lesz minden fenékig tejfel. Felvilágosított, hogy az a hír járja, hogy a mai number 1 steward az egyik legszigorúbb a bázison, tehát nem lesz vele egyszerű kijönni. Aztán megérkezett ő, Matthew, vakkantott néhány angolos angol mondatot, amit nemigen értettük, de nem tehettünk mást, elkezdtük a mai lengyel járat előtti megbeszélést. Először is azt kellett eldönteni, ki legyen elöl a gépen az 1-essel (mert ugye 2 stewi ül elöl, 2 hátul). A kis spanyol fiúcska még mindig annyira be volt rezelve, hogy úgy éreztem, egy életem, egy halálom, majd én bevállalom Matthewt. Hogy ki volt a kis spanyollal hátul, az itt most lényegtelen, amúgy egy jellegtelen kis angol csajszi.
Aztán a szokásokhoz híven feltett néhány kérdést repülőbiztonságból és elsősegélyből, de elég nehezen értettük őt, meg amúgy is nyögvenyelősen válaszoltunk mi kis juniorok. Mindenesetre úgy tűnt, megelégszik velük és sprinteltünk a repülőre beszállítani az utasokat. Lengyel járat lévén jól tele volt, és rengeteg kisgyerek, az egész kabin szinkronsírásoktól zengett. A csomagok persze nem fértek be mind a kalaptartóba, akkor futni pár kört, hogy légyszilégyszi rakják a lábukhoz. Amikor már azt hinném, végre sikerült elrendezni őket, kiderül, hogy az első sorban viszont lábnál maradt egy sporttáska, ott viszont kivételesen nem maradhat, mert akadályt képezne egy esetleges evakuálásnál. További sakkozgatások a kalaptartóban. Mire megint minden megoldódna, kiderül, hogy az egyik sorban 2 gyerek ül ölben, összesen tehát 3+2 azaz öten vannak, ami megintcsak szabályellenes, mert egy sorban csak 4 oxigénmaszk van nyomáscsökkenés esetére.. Újabb játszmák, hogy új helyet keressünk a gyereknek a szülővel.
Végre elindulunk, semmi extra, nagyon csöndes nap, alusznak a lengyel utasok, senki nem vesz semmit. Hátul kávézunk, közben spanyol kollégával franciául kezdünk diskurálni, mert kiderül, hogy neki is Franciaországban lett volna az álombázisa, ha lenne ott bázis ugye. Egyszercsak jön hátra Matthew barátunk is, beszúr valami mókásat franciául (gondolom az egyetlen mondat amit tud), aztán sietősen figyelmeztet minket, hogy ne beszéljünk franciául, mert az angol a hivatalos nyelv. Hát ezt mi is tudjuk, de miért is ne érezhetnénk jól magunkat kávézás közben? A visszaúton aztán előrehív minket egyenként, hogy tájékoztasson, nem volt elégedett a reggeli villámkérdésekre adott kevésbé villám válaszokkal, sőt mi több, még franciául is beszéltünk, hát ez mindennek a teteje. És örüljünk, mert annyira jó fej, hogy nem jelenti a feletteseinknek, akik a 3 helyett 50 kérdést tennének fel, amire mind jól kell válaszolni, különben elölről kezdjük a betanulást... Azt gondolom, tényleg nem árt átnézni a tankönyvet, de kicsit jobban fitogtatta annál a hatalmát, mintsem az kifejezetten ösztönzőleg hatna. A francia ügy valószínűleg azért érintette kellemetlenül, mert kihagytuk a társalgásból..
Az utolsó járat végén aztán Matthewnak is előbukkant egy gyenge pontja :) Előttünk egy igen látvános testi adottságokkal megáldott fiatal nő ült, akiről hősünk már felszálláskor megjegyezte, hogy Beautiful! Kérdeztem akkor, hogy mire mondja, erre a tenyerébe írta az ülésszámot: 2D. Azt remélte, dobálni fog kicsit a gép felszálláskor, hogy jobb legyen a látvány.. Leszálláskor, amikor ismét a helyünkön ültünk, a nő nem is feltűnésmentesen szemezni próbált Matthewval, akkor mondom neki, kérd el a számát ha leértünk. A válasza, hogy Á, ő ilyet nem szokott csinálni. Miért, kérdem, miért ne lehetne kikezdeni utasokkal? Máskülönben úgysem látod viszont. Nem, hogy ő azért nem szokta elkérni senkinek a számát, mert túl félénk.. Jaaa, hova lett a kemény kérdezőbiztos, aki riportolással fenyegetőzik? Na, hát ez is érdekes egy eset, nagy az Isten állatkertje.

Ez csak egy röpke történet volt, de ilyenből számtalan előfordul nap mint nap. Remélhetőleg a folytatásban majd kiderül, milyen cég is ez a bizonyos :)