A harmadik hónap..

Kedves Olvasó!
Azt hallottam az az általánosan elfogadott nézet, hogy a stewardesek élete biztosan izgalmas, csomó utazgatás, rengeteg hálás ember, no meg nem mellékesen luxushotelek, csini ruha, kalap..
A magam esetét is izgalmasnak mondanám, csak a habot venném le a történetről :) Amint kimondjuk ugyanis a varázsszót hogy Ryanair, le kell mondanunk a stewikat megillető kiváltságokról, de ne keseredjünk el, a jelen kor kizsákmányoló kapitalista cégpolitikája mellett is meg fogom világítani a szakma szépségeit!
A mai napot például emlékezetes repülésnek eddigi röpke pályafutásom során. Az egyik szintén kezdő spanyol kolega reggel olyan kétségbeesett képet vágott amikor meglátott, hogy már lehetett érezni, hogy nem lesz minden fenékig tejfel. Felvilágosított, hogy az a hír járja, hogy a mai number 1 steward az egyik legszigorúbb a bázison, tehát nem lesz vele egyszerű kijönni. Aztán megérkezett ő, Matthew, vakkantott néhány angolos angol mondatot, amit nemigen értettük, de nem tehettünk mást, elkezdtük a mai lengyel járat előtti megbeszélést. Először is azt kellett eldönteni, ki legyen elöl a gépen az 1-essel (mert ugye 2 stewi ül elöl, 2 hátul). A kis spanyol fiúcska még mindig annyira be volt rezelve, hogy úgy éreztem, egy életem, egy halálom, majd én bevállalom Matthewt. Hogy ki volt a kis spanyollal hátul, az itt most lényegtelen, amúgy egy jellegtelen kis angol csajszi.
Aztán a szokásokhoz híven feltett néhány kérdést repülőbiztonságból és elsősegélyből, de elég nehezen értettük őt, meg amúgy is nyögvenyelősen válaszoltunk mi kis juniorok. Mindenesetre úgy tűnt, megelégszik velük és sprinteltünk a repülőre beszállítani az utasokat. Lengyel járat lévén jól tele volt, és rengeteg kisgyerek, az egész kabin szinkronsírásoktól zengett. A csomagok persze nem fértek be mind a kalaptartóba, akkor futni pár kört, hogy légyszilégyszi rakják a lábukhoz. Amikor már azt hinném, végre sikerült elrendezni őket, kiderül, hogy az első sorban viszont lábnál maradt egy sporttáska, ott viszont kivételesen nem maradhat, mert akadályt képezne egy esetleges evakuálásnál. További sakkozgatások a kalaptartóban. Mire megint minden megoldódna, kiderül, hogy az egyik sorban 2 gyerek ül ölben, összesen tehát 3+2 azaz öten vannak, ami megintcsak szabályellenes, mert egy sorban csak 4 oxigénmaszk van nyomáscsökkenés esetére.. Újabb játszmák, hogy új helyet keressünk a gyereknek a szülővel.
Végre elindulunk, semmi extra, nagyon csöndes nap, alusznak a lengyel utasok, senki nem vesz semmit. Hátul kávézunk, közben spanyol kollégával franciául kezdünk diskurálni, mert kiderül, hogy neki is Franciaországban lett volna az álombázisa, ha lenne ott bázis ugye. Egyszercsak jön hátra Matthew barátunk is, beszúr valami mókásat franciául (gondolom az egyetlen mondat amit tud), aztán sietősen figyelmeztet minket, hogy ne beszéljünk franciául, mert az angol a hivatalos nyelv. Hát ezt mi is tudjuk, de miért is ne érezhetnénk jól magunkat kávézás közben? A visszaúton aztán előrehív minket egyenként, hogy tájékoztasson, nem volt elégedett a reggeli villámkérdésekre adott kevésbé villám válaszokkal, sőt mi több, még franciául is beszéltünk, hát ez mindennek a teteje. És örüljünk, mert annyira jó fej, hogy nem jelenti a feletteseinknek, akik a 3 helyett 50 kérdést tennének fel, amire mind jól kell válaszolni, különben elölről kezdjük a betanulást... Azt gondolom, tényleg nem árt átnézni a tankönyvet, de kicsit jobban fitogtatta annál a hatalmát, mintsem az kifejezetten ösztönzőleg hatna. A francia ügy valószínűleg azért érintette kellemetlenül, mert kihagytuk a társalgásból..
Az utolsó járat végén aztán Matthewnak is előbukkant egy gyenge pontja :) Előttünk egy igen látvános testi adottságokkal megáldott fiatal nő ült, akiről hősünk már felszálláskor megjegyezte, hogy Beautiful! Kérdeztem akkor, hogy mire mondja, erre a tenyerébe írta az ülésszámot: 2D. Azt remélte, dobálni fog kicsit a gép felszálláskor, hogy jobb legyen a látvány.. Leszálláskor, amikor ismét a helyünkön ültünk, a nő nem is feltűnésmentesen szemezni próbált Matthewval, akkor mondom neki, kérd el a számát ha leértünk. A válasza, hogy Á, ő ilyet nem szokott csinálni. Miért, kérdem, miért ne lehetne kikezdeni utasokkal? Máskülönben úgysem látod viszont. Nem, hogy ő azért nem szokta elkérni senkinek a számát, mert túl félénk.. Jaaa, hova lett a kemény kérdezőbiztos, aki riportolással fenyegetőzik? Na, hát ez is érdekes egy eset, nagy az Isten állatkertje.

Ez csak egy röpke történet volt, de ilyenből számtalan előfordul nap mint nap. Remélhetőleg a folytatásban majd kiderül, milyen cég is ez a bizonyos :)