Megkezdődött az esti műszakos hetem, a lehető legrosszabb Nr 1-nal, a hírhedt Shawna-val. Ráadásul négy járatot kellett végigszenvedni vele, bár szerencsére nem én ültem mellette 4-esként, mert hosszabb ideje vagyok itt, mint egy másik ír lány. Hogy ne a rossz pletykák alapján ítéljek, gondoltam pozitívan állok a dologhoz, azazhoz az 1-es Shawnához, hátha mégse olyan sárkány ez a csajszi. Merthogy egy köbö velem egyidős, egész csinos angol lányról van szó, de sajnos valóban fejébe szállt a főnökösködés. Legtöbbször ránk se nézett, de minden részletre kimenően megvoltak az utasításai, milyen szavakkal forduljunk az utasokhoz, melyik sorokban álljunk meg felsorolni az étlap összes kosztját, hogyan szedjük a szemetet stb.. és mindent a két szemével felügyelt mint egy valódi diktátor. Igazából kisebbségi komplexusa lehet neki, azért próbálja a pozíciójából adódóan megkapni a tiszteletet. Időnként mintha kétségbeesést láttam volna a szemében, aztán gyorsan elfedte egy-egy jól célzott "Nem megmondtam hogy hogy csináld?!" felkiáltással. Egész nap egy mosoly nem volt rajta, a nap végén mivel hogy szidni nem szidhatott minket, mert jó volt az eladás, ezt végül kényszeredetten elismerte, de azért szúrósan megjegyezte, hogy kaparóssorsjegyet egyet se adtunk el.. Mea culpa.. vagyis a mienk. Node mit várjunk egy osztrák és egy dán járaton? Ők nem hisznek a mesében, hogy bárki is nyerhet :) Mindent egybevetve nehézkesen telt a nap, pláne, hogy a másik két lánynak nagyon kedvét szegte ez a Shawna, a 4-es kislány majdnem sírt amikor hazafele mentünk. Hiába mondtam nekik, hogy nehogy már hagyják, hogy elvegye a jókedvünket, pedig itt vagyunk hárman, hogy összefogjunk és jófejek legyünk legalább egymással..
Mindenesetre elég kicsi az esélye, hogy sokat repülök Shawnával, mert nekem ez volt az első éjjeles munkanapom, neki meg az ötödik :)
A második nap nagyon kellemes volt, elég későre mentem, úgyhogy majdnem olyan volt, mint egy szabadnap. Bevásárlás, műkörmös. Muszáj zselés körmöket növesztenem, mert alapból nem bírják a kiképzést, bőrönd- és büfékocsipakolást a sima körmök. Ami a legjobb a dologban, hogy rengeteg időt lehet spórolni ha nem kell naponta rózsaszínre vagy vörösre lakkozgatni és figyelni nehogy lepattogjon de ígyis úgyis minden nap végén minden köröm olyan mint a világháború. A műköröm-ipar a kínaiak kezében van a városban, de ez kevésbé sajnálatos, mert igen gyorsan dolgoznak, az árak mondjuk borsosak, de kihasználják, hogy monopolhelyzetben vannak és elég sokan szorulnak rájuk. Az én körmöm egy kis kínai PASI csinálta és annyira jó kézügyessége volt, hogy csak néztem, mint a villám, 40 perc alatt hatszor megreszelte, fölragasztotta, felkente a zselét és még két átlátszót. Otthon még nem voltam műkörmösnél, de azt gondolnám, 7500 Ft-ért elszöszmötölnének vagy 3 órát is..
A repülés kellemetes volt, jófej mosolygós kollégák, szép norvég utasok. Tényleg olyan szépek, látszik, hogy jómódban és friss levegőn meg halon élnek. Szép hely ez az Oslo is fölülről, egyszer csak meg kéne nézni közelebbről..
A harmadik nap pedig még láblógatósabb volt alapjában véve, bár a spanyolokkal is azért vannak gondok csomag-téren, csak nem akarnak olyan egyszerűen beférni, és csak állnak az ülések között és várják a megváltót, ti. hogy vki elpakoljon helyetük. Aztán Valencia olyan szép volt és fülledt meleg, már a reptér, épp naplemente este fél 9-kor.. nem bántam volna olyan nagyon ha vmi apró baja lesz a repcsinek és ott maradunk egy éjszakára, vagyis inkább ha sztrájk van a spanyoloknál, mert ha a repcsi romlik el, azt ott kevésbé tudják megszerelni, mert Valencia úgy tudom nem bázis, így nincsenek ryanaires szerelők. Meg gondolom nem olyan egyszerű sokáig ott parkírozni, még a végén túl sokat kéne fizetnie a Ryanairnek. De sok helyen nemhogy rendesen fizetnének, még ők akarják, hogy a repülőtér pengessen nekik amiért odaviszik a sok turistát. Hát így nem tudtak megegyezni Feriheggyel (vagy akárhogy is hívják most már), és valószínű novembertől Pozsonyba se megy a Ryanair.. oh yeah, jó drága lesz hazamenni pl Wizzairrel.
Hazafele a kedvenc lengyel buszsofőröm hozott, elvinne a házig is, ha nem zsákutcába laknánk :) Jó arc, de persze elégedetlen és honvágya van, mint sok más embernek itt Angliában. Pedig jobban keres mint mi, sőt az a vicces hogy még a repülőgép-takarítók is jobban keresnek mint mi jelenleg :) Node végülis én nem vagyok az a panaszkodó típus, megélni elég, aztán majd csak lesz vmi jobb lehetőség..